Az Audi 1,7 százalékkal 174 ezerre növelte eladásait szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, a bővülés elmarad a január-szeptemberi időszak 4,5 százalékos átlagától; az első kilenc hónapban 1,41 millió autót adtak el, többet, mint a 2015-ös rekordév ugyanezen időszakában
Szerző(k): MTIA tipikus autóbérlő budapesti, 30-39 éves férfi, és külföldi utazáshoz bérel valamilyen járművet - derült ki a Budget autókölcsönző megbízásából a Conness piackutató cég által készített reprezentatív felmérésből.
Szerző(k): MTIKülföldről behozott autókkal csaló négy kereskedő bukott le Nyíregyházán, a gyanú szerint mintegy 25 millió forint kárt okoztak az államnak és a tőlük gépkocsikat vásárlóknak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.
Szerző(k): MTIFranciaországban szerényen, 2,5 százalékkal emelkedett az eladott új autók száma szeptemberben éves összevetésben.
Szerző(k): MTI-EcoA Volkswagen bejelentette, hogy kártérítést fizet azoknak az amerikai autókereskedőknek, amelyeknek a forgalma visszaesett, miután kiderült, a német járműgyártó olyan szoftvereket telepített autóiba, amelyek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások.
Szerző(k): MTI-EcoImmár a negyedik egymást követő hónapban emelkedtek júliusban a fogyasztói kiadások az Egyesült Államokban, elsősorban a gépkocsik iránti kereslet növekedésének köszönhetően.
Szerző(k): MTI-EcoMindössze egy ország van az Európai Unióban, ahol kevesebb ember engedhet meg magának autót, mint itthon.
Szerző(k): Szász PéterMészáros M1 Autókereskedés néven új üzletbe fog Felcsút polgármestere – tudta meg a hvg.hu.
Szerző(k): Economx